Mivel fel kellett ismernünk, hogy a Didi összecsukható kerékpárja a budapesti érkezés napján nyilvánvalóan meghalt egy felszólalási szünetet, Didi inkább az állomáshoz sétált. Ahhoz, hogy időben legyünk, kimentünk 8:30 órakor, és segítettem neki.
Az Ostbahnhofba (Keleti Pályaudvár, röviden keleti pu) érkezve most – ahogy a többi utas is – is megnézte a nagy képernyőt, amelyen a vonat megérkezik. Didi feszültsége helyes volt. Nos, más országokban, úgy tűnik, gyakori, hogy a pálya elfoglaltsága nem olyan időszerű, mint a miénk Németországban. Röviddel az érkezés előtt bejelentették a pályát. Tehát semmi sem segít, és Didi segített a vonatra. Aztán sajnos hamar rájöttünk, hogy az idő túlságosan gyorsan elment, sőt, sokat mondhatnánk és mondhatnánk. Ezért a búcsú rövid és fájdalommentes volt. Ezen túlmenően időben kellett eljutnom a szállodába, hogy eleget tegyek a kijelentkezési időnek. Szűkös volt, de rendben.
Most egy furcsa érzés jött. 11 nap múlva a maradék 226 km-t egyedül kellett elvégeznem. Budapest központjától különböző ipari területeken és kisebb falvakon át a Csepel-szigeten mentünk át. A Halásztelek hely volt számomra érdekes, mert a városjelet és az utcaneveket is kirillikus betűkkel kellett olvasni.
Mindig elhagyja a Dunát. Ráckevében ismét hosszabb szemkontaktus volt. Miután befejezte a Duna bivaly bal partján lévő híd áthaladását, egyenesen elment. Csendes utca volt, ahol sok apró és sok kikötőhely volt. De az egyenetlen aszfalt is tette az utazás kényelmét.
Bács-Kiskun megyébe való átkelés után hosszú időn át követte az aszfalt nélküli járdát. Ezúttal megpróbáltam, mert a fű viszonylag rövid volt és két szilárd pálya volt jelen. De az 5 km elég hosszú volt, és nem igazán volt olyan jól lovagolva, hogy a következő legjobb fordulót használtam az aszfalton, és átvettem a következő várost és az 51-es szövetségi utat, egy kis Dunavecse-be, majd majdnem őszintén elfogadtam. ismét megérkezett a tervezett útvonalon, és normálisan vezetett. Sajnos azóta a tervezéstől kezdve egy kicsit ostoba útvonalat választottam, így ismét egy szilárd földúton kellett vezetnöm, de több nagy pocsolyával, ami nem volt túl hosszú, de mindig az volt, hogy az első zsebek alulról nem nedvesedett. De ismét szerencse!
Csak két kis hangulatos falut követt, majd visszatértem az ismert Duna-hídhoz, amelyet egyébként autóval kereszteztem. Dunaföldvár után a Duna jobb partján, a kempingbe ment. A 95 km-t követően boldog voltam, hogy megérkeztem a célba. Ez volt az a nap, ahol a legtöbb kilométer volt az egész utazás. Röviddel a kemping előtt még egy orosz háborús emlékhelyet is találtam.
A kemping recepcióján először senki sem talált, de aztán valaki eljött, aki azt mondta: közel kell lennem az épülethez (mert WC-k és zuhanyzók) raussuchen egy hely, és akkor jön a pénztárba. Rendben van. Az út mentén foltokat szereltek, sátrat állítottak fel, frissítettek, majd ismét kínai tésztát főztem, és a csomagtéren evettem. Itt hamar rájött, hogy valószínűleg valami van benne, hogy augusztus 20-a után (nemzeti ünnep) valószínűleg valóban zig majd a nyári turizmus. Először voltam mellettem egy magyar házaspár autóval és a Klappfix a téren, majd egy német házaspár is volt a kerekeken és egy másik idősebb pár, lakóautóval a téren. Így a béke a Duna közelében volt. Mivel a többiek elmentek aludni, akkor nekem akkor 20:00 után, majd a nap véget ért. És a földmester még mindig nem tudott átadni pass-t